Mit érzünk, miközben egy zenekart figyelünk? Mire gondolunk egy nagy volumenű mű koncertje közben? Zenei összhang, felkavaró érzések: egységes dallamok szárnyalnak a tökéletesség felé. Hányszor gondoltunk bele, hogy vajon milyenek a zenészek, de legfőképpen az emberek e tökéletesség mögött? Vajon nekik is vannak problémáik?
Egy zenedarab csak akkor válhat teljessé, ha a zenészek ügyessége, tehetsége és lelke mellett ott van az a plusz, amit az összetartásuk jelent. Az az igazi harmónia. Peter Buckman színművében megismerhetünk egy közösséget: egy kisvárosi zenekart, akiknek életük része a játék, a gyakorlás, és természetesen a zenésztársak. Legtöbbjük egymásért zenél, mert szeretnek együtt játszani. Ebbe a szoros kötelékbe - ahol a 9 éve zenélő társukat újoncnak hívják - belecsöppen egy idegen. Egy idegen, aki maga sem érti ezt a különleges kapcsolatot. Hogyan lehet megvilágítani számára, hogy a harmónia nem a hangjegyekből, hanem az emberekből fakad; hogy ha mindenki a saját hangján szólal meg, az tesz teljessé egy zenekart, egy közösséget?
Vajon meddig képesek az emberek önmaguk maradni, ha minden megváltozik? A darab fő kérdései, hogy kell-e, érdemes-e egy közösséget arra ösztönözni, hogy egy magasabb kategóriába lépjen. Továbbá, készek vagyunk-e arra, hogy áldozatot hozzunk az előremenetelért, a sikerességért. És mi a fontosabb: a siker vagy a szolidaritás. Bizonyos generációs ellentétek feloldásáról is szól a mű.
Mindezt kiváló humorral, nagyszerű zenei számokkal láthatják, Kőszegi Ákos, Dunai Tamás, Sára Bernadette, Kiss Zoltán, Danyi Judit, Pál Attila, Hegedüs Zoltán, Kiss Jenő, Fazakas Géza, Decsi Edit, Ferencz Bálint, Dobó Enikő, Orth Péter, Porogi Ádám, Farkas Ádám, alkotja a remek rézfúvós zenekart. Novemberben minden mozgásba lendül, Cseke Péter rendező kezében a karmesteri pálca felemelkedik, és akkor: most mindenki együtt!
Közreműködik a színház meghívott fúvószenekara.
Zenei asszisztens: Bacsa Zoltán